2015. november 27., péntek

Advent


Mécs László: Adventkor

 
Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk,
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk.
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget,
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

 

2015. november 19., csütörtök

Szent Erzsébet ünnepe

November 19-én ünnepeljük otthonunk patronájának Szent Erzsébetnek, a szolgáló szeretet szentjének ünnepét.Ugyanezen a napon emlékezünk meg a Szociális Munka Napjáról, amely a szociális területen dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerésére jött létre.
 
 

2015. november 6., péntek

Facebook elérhetőség

Mostantól az Alexiánus Testvérek Kongregációjának magyarországi missziója a Facebook-on is elérhető lesz és próbáljuk folyamatosan frissiteni a tartalmakat rólunk és a rend által fenntartott Szent Erzsébet Otthonunkról:
 
 

2015. november 1., vasárnap

Halottak napja

 
Pecznyik Pál: Vándorok vagyunk
 
Két évszám között, rövid kis vonás,
Földi életünk csupán villanás.
Mit borús égen villám fénye ad,
Suhan, mint madár, mint a gondolat.

Mégis oly sokan kérkednek vele,
Mások keze meg munkával tele.
Időt nyújtani soha nem lehet,
Rövid az időnk itt a föld felett.
Halál éjjele hamar ránk borul,
Porból szőtt testünk, ismét porba hull.
 
Vándorok vagyunk, ha tetszik, ha nem,
Ha szólít az Úr, innen menni kell.
Időnk itt rövid, úgy bánjunk vele,
Hogy életünk lehessen tele égi örömmel,
Amely végtelen, s tükrözze arcunk
Majd a Mennyben fenn!