2014. december 23., kedd

Áldott karácsonyt!

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket
 és kegyelmekben gazdag, boldog új évet kívánunk!


2014. november 18., kedd

Szent Erzsébet napi eseményeink



Kozma László: Szent Erzsébet legendája

 

Virágok közt akkor egy völgybe értél
Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult.
Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért
S arany porzókon fényes napsugár gyúlt.
Harmat hullott hófehér falakra
S csengett, csengett egy kis templom harangja.

És elsimult, mint fűszálak a réten
Sok haragom, gyötrő szenvedélyem.
Vágyaimból nem maradt, csak ennyi:
Virágillat vagy harangszó lenni.
Sajgó szívvel a templomot kérdem:
Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.

Felszenteltek Erzsébet nevére
Mert itt történt, hogy kenyeret osztott
S piros rózsa hajlott, mint a vére
Mert a kenyér a szívéből foszlott
Mikor felelt a feddő kérdésre
Mit rejtene, mit takar köténye.

Mert szétosztani számára tilos volt,
Vagyonát az utolsót is adni.
De felderült a téli táj, a hófolt
És rózsákkal kezdett sugarazni
Virággal, mely csak lélekből nyílhat
S mindent betölt a friss kenyérillat.

Mert ez történt - sohasem gondolnád!
Kenyér-illatot ontottak a rózsák
És a bimbó, pirosló temérdek
Meghasadó haja a kenyérnek. –
Illatként szállt a harangszó a tájra
Zengett a völgy, Erzsébet csodája.

S akkor halkan fohászkodni kezdtem: –
Kenyérillat, töltsed be a lelkem!
Mint Erzsébet, úgy adhassak én is
Mi átfut az emberek szívén is
Felderíti elesettek sorsát,
Akár kenyér-illattal a rózsák.

2014. november 3., hétfő

Nyugdíjas Egyetem

A Győri Városi Egyetemi Csarnokban megrendezett, immár kilencedik félévénél tartó Nyugdíjas Egyetem nagy népszerűségnek örvend otthonunk lakóinak körében is. Kottmayer Tibornak a halottak napja után megrendezett "A temetkezés építészete" című előadása is nagyon érdekes, elgondolkodtató volt.


Halottak napja


2014. október 17., péntek

Intézményi kirándulás 2.

Újabb jó hangulatú túrán vettünk részt dolgozóinkkal, a soproni városnézés után ezúttal a Horitschon - Oberpullendorf irányban tettük meg a hajtány túra útvonalát. Külön szeretnénk megköszönni Horváth László atya, a soproni Nagyboldogasszony templom plébánosának, hogy bemutatta nekünk a templomot és az idősek otthonát is.


2014. október 11., szombat

Intézményi kirándulás

Ide intézményi kirándulásunk két állomása Sopron és Oberpullendorf voltak. A soproni városnézés és a gyönyörű bencés Nagyboldogasszony templom meglátogatása után következett az Oberpullendorfból induló hajtány túra. Az időjárás is kegyeibe fogadott minket, így a jó 25 km-es utat kellemes időben, gyönyörű tájakon tehettük meg.


Eseményeinkről képekben

Babos Józsefné, Anna néni idén töltötte be 90. életévét. 
Áldott, boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!
Isten éltesse Anna néni!


2014. augusztus 20., szerda

Augusztus 20.


"Országunknak szent királya,
Így emlékezünk Istvánra,
Ki államot alapított,
Istenhitre megtanított.
Óh, mennyi gond tépte, marta,
Hogy a népét egyben tartsa.
Törvénykönyve rögzítette,
Mint helyes a magyar tette.
Égi anyánkat felkérte,
Legyen hazánk védelmére..."

                                                                                                  (Juhászné Bérces Anikó)

2014. június 1., vasárnap

Ünnepi koncert

Szent Erzsébet Otthonunk júniusban ünnepli működésének 5 éves évfordulóját. Ezen jeles alkalmat összekötve otthonunk újonnan épült filagóriájának felavatásával, egy gospel koncerttel ünnepeltünk lakóinkkal és hozzátartozóikkal.

 

2014. május 26., hétfő

Boldog Születésnapot!

 
Otthonunk lakója Juhász Árpádné, Terike néni, májusban ünnepelte 100. születésnapját.
Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk Teri néni. Isten éltesse sokáig!
 

2014. május 2., péntek

Május 3. - József testvér halálának évfordulója


József testvér a magyarországi alexiánus misszió megalapítója (1941-2013)

2014. április 30., szerda

Látogatás a faiskolában

Otthonunk lakóival egy kellemes délutánt töltöttünk el és egy kis sétát téve ellátogattunk a közelben található faiskolába. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadott minket és többek is új "szerzeményekkel" térhettek vissza a sétából.


2014. április 19., szombat

Áldott húsvétot!

Kegyelmekben gazdag, áldott húsvéti ünnepeket kívánnak
az Alexiánus Testvérek és a Szent Erzsébet Otthon munkatársai.


 

2014. április 3., csütörtök

Videók

Új topicot indítottunk oldalunkon, ahová otthonunk életét bemutató filmecskék fognak kerülni. Weboldalunkon, jobb oldalt, a hasznos oldalak menüpont alatt találják a jövőben folyamatosan frissülő, bővülő  hivatkozást.


Köszönjük a Credo munkatársainak a bemutatkozási lehetőséget.

2014. március 29., szombat

Ez történt márciusban

Németh Péterné, Sík Sándor életéről, munkásságáról tartott rövid előadást, majd a költő, egyházi író műveiből hallhattak részleteket, verseket lakóink.

 

2014. február 18., kedd

Lakóink munkái

Időről-időre szeretnénk megosztani otthonunk lakóink munkáit, kézműves alkotásait, festményeit, rajzait, írásait és verseit, hogy közkinccsé tegyük azokat és hogy a távollévő rokonság, barátok, szerettek is megnézhessék őket. Az otthon weboldalán, jobb oldalt, a hasznos oldalak menüpont alatt találják a hivatkozást.


2014. február 12., szerda

A betegek világnapja

Február 11-én emlékeztünk meg szentmise keretében a Betegek Világnapjáról, amelyet II. János Pál kezdeményezésére, 1993-tól ünnepelnek meg világszerte. A megemlékezés célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését.” Ehhez a naphoz szorosan kötődik a lourdes-i látomás, mikor 1858-ban a 14 éves Soubirous Bernadettnek megjelent a Szűzanya egy sziklabarlangban, ahol csodatevő forrás fakadt. Azóta évről évre zarándokok milliói látogatnak Lourdes-ba, tiszteletüket téve a szent helyen és csodálatos gyógyulások kísérik az eseményeket.
 
 

2014. február 4., kedd

Balázsáldás

Február 3-án Szent Balázs püspökre és vértanúra emlékeztünk. A szentmise végén Kelemen atya balázsáldásban részesítette otthonunk lakóit.
 
 
"Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged az Isten a torokbajtól
 és minden más bajtól: az Atya, † a Fiú és a Szentlélek. Ámen."
 

2014. január 30., csütörtök

Megbeszélés meghívó

Tisztelt Hozzátartozók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az intézmény vezetői a Hozzátartozók részére megbeszélést tartanak, melynek célja egyrészt az Önök tájékoztatása az intézmény életével kapcsolatban, másrészt egy kötetlen beszélgetés, melyben várjuk kérdéseiket, észrevételeiket az intézmény működésével és szolgáltatásával kapcsolatban.
                     
A megbeszélésre - azonos tartalommal - az alábbi időpontok egyikén szeretettel hívjuk és várjuk Önöket:

       2014. február 14. napján, pénteken 16.30 órától vagy
       2014. február 21. napján, pénteken 16.30 órától.
 
A tájékoztató levelet a portán keresztül kézbesítjük az intézményünkbe érkező Hozzátartozók részére, családonként egy Hozzátartozót megszólítva. Kéljük Önöket, hogy a tájékoztató időpontjáról az információt a családtagjaikkal szíveskedjenek megosztani.
A tájékoztató időpontokra alkalmanként maximum 50 fő Hozzátartozót tudunk fogadni. Kéljük, hogy szíveskedjenek a portán jelezni - amennyiben részt kívánnak venni a megbeszélésen - melyik időpontban számíthatunk Önökre. Várjuk szíves visszajelzésüket.

Győrújbarát, 2014. január 13.