2025. október 22., szerda

Szent II. János Pál pápa emléknapján, emlékezzünk rá tőle vett gondolatokkal: 

"Az élet olyan talentum, amelyet azért bíztak ránk, hogy átalakítsuk és megsokszorozzuk, s ajándékba adjuk másoknak."

"Egy társadalmat annak alapján kell megítélni, hogy hogyan bánik leggyengébb tagjaival; és a legsebezhetőbbek között vannak a még meg nem születettek és a haldoklók."

"Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani."

"Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége."

"Amint minden rossznak gyökere az önzés, úgy minden jónak gyökere a szeretet. Nélküle a gazdag is szegény, vele a szegény is gazdag."

"A legszörnyűbb börtön egy bezárt szív."

 A szent győri, Szentlélek templom előtt álló, 
2015-ben felavatott bronzból készült szobra

2025. október 4., szombat

Október 4-én tartjuk az állatok világnapját, amely egyben Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének ünnepe is. Az állatok napjának gondolata Heinrich Zimmermann német írótól származik, aki 1925. március 24-én szervezte meg az első ilyen eseményt Berlinben. A megemlékezés időpontját 1929-től tették át október 4-re. Zimmermann javaslatát, hogy a kezdeményezés nemzetközi világnappá váljon, 1931-ben egyhangúlag elfogadták, és azóta ezen a napon világszerte megünneplik.

"Gondolkodtál már azon, milyen fantasztikus, hogy az állatok is társunkul szegődhetnek? Bár nem egy nyelvet beszélünk, képesek vagyunk megtalálni a közös hangot. Sőt, néha ezek a kötelékek még mélyebbek, mint amiket más emberekkel létesítünk." Maybell Eequay

2025. október 3., péntek

Október 1. az idősek világnapi ünnepségünk


        Sík Sándor

        A legszebb művészet

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni ott, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.

S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít el.

Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő –
S te nem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.

Kezed imára kulcsolod —
Ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre –
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.